A Felhők és Mi

 

Gondolataim Titkos naplója 

A Felhők és Mi

Hideg volt az este, de kémleltem az eget kabátomba burkolózva. Láttam felhőket. Egy nagyot és több különböző nagyságút. A nagyobbik egy mamutra hasonlított. És ott fent...! a másik egy elefántra, a harmadik egy sólyomra, volt amelyik fickándozó halacskára, icike picike hangyára, mind mind más formát öltött.   Ahogy a szél fújta őket, szépen sorba közelítettek és lassan beleolvadtak a nagyobba. Az összeolvadás során pedig az egész, újra más formát öltött.  A szél egyre erősödött, így a kabátomat szorosabbra fogtam és tovább kémleltem az eget. Láttam, hogy a felhők ismét szétszéledtek, és megint más más formát öltve, külön külön járták tovább az útjukat. Érdekes gondolatokat indított bennem ez a látvány. Eszembe jutott, hogy a mi emberi életünkben ugyan ez van. Vagyunk sokan, sok félék és mind egyediek. Más más nemzetiséggel és nyelvezettel ,más más vallással és meggyőződéssel, más más bőrszínnel és testalkattal, más nemmel és identitással. Mégis valami hatalmas erő egybesűrít minket, mint valami megmagyarázhatatlan energia. Aztán ez az erő folyamatosan összeolvasztja, majd bontja mindazt, amik vagyunk. Az összerendezéssel egységet képez, a szétbontással pedig új lehetőséget az egyéni fejlődéhez. De közben az a láthatatlan szál, mindig ott marad, hogy az összefonódás ismét megtörténhessen, mint valami lehetőség arra, hogy közösen egy nagyot alkossunk. Az alkotáshoz azonban katalizátor kell. Az égen a katalizátor a szél volt. Itt lent a Földön az esetünkben, pedig lehet bármi. Egy látvány, egy hang, egy zene mű, egy vers, egy könyv, egy illat, egy érintés, egy történés. Amikor katarzist élünk át, az sok mindent vált ki bennünk, és az sok mindent megváltoztat. De a lehetőség az mindig ott marad számunkra, mely szerint választhatjuk a közös nagyobb alkotást, vagy az egyszemélyes fejlődést. A katalizátor azonban mindig megjelenik, figyelmeztetve minket arra, hogy éppen hol a helyünk, mit kell tennünk, és mi az ami a fejlődésünket szolgálja. Az egyéni szint felett pedig mindig ott van a közös és nagy cél, az a végpont amely felé mozognunk kell, hogy kiteljesedve, végül a nagy mindenséggel egyesüljünk.