Legyen a világ a lélek virága

 Legyen a világ a lélek virága, lásd meg a csodát a mindennapok varázsát !

Láss , ne csak nézz, fülelj, ne csak halld, ízleld, ne csak habzsold, lélegezz, érezd, minden zsigereddel, mert a világ minden kincsét ajándékként teríti eléd. 

Reggel a kelő nap, sejtelmes, majd később szikrázó fénye, sugarakban tör át a fák lombjain, jelezve, hogy új nap virradt. Bekacsint a szobák ablakán, megsimogatja a virágok szirmait, és lecsókolja róla az est csillogó harmatcseppjeit. Meseszép, sokféle színeik pompázatosak szemeinknek, sokféle illatuk  pedig  a szaglásunknak. Majd megcsiklandozza a madarak torkát, hogy azok dalra fakadva, lebilincselő trilláikkal zengjék be  a vidéket és mind zene füleinknek.  Meglebegtetik tollaikat és ki ki indul a maga kis útjára, feladatát elvégezni. Van aki az otthon teremtéséért, és van aki az élelem beszerzéséért felelős.   

 A messzi távolban a fény és az árnyék játékát láthatjuk a dombok tetején. A nap a fényével a tó tükrében mártózva azúrkékre festi a vizet. Sugaraival felkap egy egy kis vízcseppecskét, azt felemeli az égre és  itt ott fehér , habos bárányfelhőket fú belőle, hogy amikor el jön az ideje, esőcseppekben hulljon ismét alá. Melegével megérleli a fák gyümölcseit, másságuk pedig, más más ízvilágot tartogat ízlelő bimbónk számára.

Az esték a friss reggelekkel ellentétben  más csodát nyújtanak. Messze, nagyon messze a dombok között, ahol a föld összeér az égbolttal, a lemenő nap száz felé szórja sugarait, a tó csillogó tükrén, pedig hidat emel, csalogatva, hogy elinduljunk rajta. Pirosra, sárgára, sötétkékre, majd feketére festi az eget. A  felhők, mint korallzátonyok nyújtózkodnak a magasba érdekes formáikkal. A szél fodrozódó hullámokat képez és simogatja  a tó partjait, tologatva az előtte menőt, hogy utána ismét egyesülve térjen vissza medrébe. A virágok szirmai összehúzódva várják a következő reggelt, hogy mint a kifutón ismét megmutathassák pompás ruházatukat. A madarak elfoglalják fészkelő helyüket, és mielőtt nyugovóra  térnek , karmesterük utolsó lendítésére még megmutatják csillogó tehetségük, majd csendesen álomra hajtják fejüket.

A természet körforgása azonosan ismétlődő, csak a varázs kompozíciója más- más. Más a reggeli és más az esti csend. Más a reggeli és más az esti zene. Mások a reggeli és mások  az esti színek. Mégis mindegyik csodálatos és varázslatos. Ne menj el mellette, tárd ki szívedet, hagyd, hogy a varázs mindennap megérintsen !