Ébredés

Ébredés


Nézem az eget, sötét felhőkkel teli
Elmélázok...a szívem a fényét vajon miért nem leli ?
Lent a mélyben, korbácsol a múlt hava,
Sodor a jeges ár...de nem tudom, hogy hova.
Tombol a szél, vihar vert arcomon,
Éles a kése, pengéje borzalom.

Mint a vulkán, egyre csak füstölög,
Emelkedik a láva, kitörni látszik...mennydörög.
Ketté hasítja a szívem, az emlékek lánca,
Szabadulnék tőle, de pokoli a tánca.
Megfeszülök, karjaim zsibbadnak,
Minden erőmet bevetve, de láncaim nem pattannak.

Aztán feladom...vége a játéknak,
Átadom magamat a Mindenség Urának.
Karjaim leengedem, s mint a fák a szélben, meghajlok csendesen,
S hagyom, hogy a csend szép lágyan körbe öleljen.
Majd érzem, hogy valaki megérint, kötelemet oldja,
Angyal szárnyait a szívem köré fonja.

Csillapodik a szél, s a tenger hulláma,
Tisztul az ég, s feltör a fény szikrája,
Ragyog a szívem, tündököl újra,
Pengeti a gitárt, rezeg a húrja,
A háladal száll, száll, magasra az égig,
A Lótusz virágzik, s ragyogóan fénylik.

Berta Katalin